Idén lesz (t.i. 2008-ban) egészen pontosan a kilencedik alkalom, hogy árusok lepik el a Belvárosi Hidat, mégpedig egy egész hétvégén keresztül. A Hídi Vásárt szervező Ördögszekér Bt. vezetőjével, Mocselini Rudolffal beszélgettünk a szekér eddigi életéről, s az időnként göröngyös útjáról.
- Már 1996 óta foglalkoztok a kézművesség istápolásával.
Valóban, ez egy régi történet. Úgy alakult, hogy hajdanán én is kézművesként kezdtem. A rendszerváltozással azonban az én piacom is összeomlott, váltanom kellett. Megfogadtam: ha lehetőségem lesz egyszer, revansot veszek és adok egy fricskát a külföldi portékáknak. Nyilván akkor még föl sem merült, hogy erre valóban lesz lehetőségem. De hát bevált, és azóta csináljuk ezeket a vásárokat.
- Ha nem tévedek, célotokként tűztétek ki azt, hogy piacot teremtsetek a hazai kézműves termékeknek. Sikerülhet ez annyira, hogy fennmaradjon az érdeklődés, a kereslet?
Nem propagáljuk külön a rendezvényeinken azt, hogy miről szólnak a vásárok. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy igény mindenféleképpen van rá, hiszen a közönség visszajelzései pozitívak már csak azért is, hogy hazai terméket lehet kapni. Egyébként lehet, hogy eszébe sem jutna egy másik rendezvényen ez a dolog és nem válogatna a termékek között, hogy hazai vagy nem hazai. Ám abban a pillanatban, amikor nem kap mást, rájön, hogy ez jó.
- Külföldi termékeket be sem engedtek a vásárokra?
Hivatalosan nem. Igyekszünk kiszűrni a tömegtermékeket.
- Mi a helyzet akkor, ha jön egy német kosárfonó mester, aki eladásra kínálná portékáját?
Nyilván nem utasítanánk el. Aminek van néminemű tárgyi-kulturális értéke is azt nem zárjuk ki. Így is túl vagyunk már a határainkon. A Kárpát-medence minden országából járnak hozzánk. Nem vagyunk annyira drasztikusak, de például a gyerekmunkával készített távol-keleti tömegtermékeket nem engedjük be.
- Hogy ellenőrzitek? Portfoliót kértek a mesterektől?
Általában le szoktuk kérdezni. Ugyanakkor nyilván van egyfajta bizalom az ügyfeleinkkel szemben, akik nagy része már állandónak számít. Ők pedig már több százan vannak. Igazából nincs különösebb probléma.
- Az ügyfeleitek mind magánemberek?
Ezek mikrovállalkozások, amelyeknek óriási szükségük van arra, hogy támogassák őket. Ez sajnos nem történik meg. Legfeljebb verbálisan. Állami részről is folyamatosan emlegetik a kisvállalkozások támogatását, de nem úgy tűnik, mintha nőnének az esélyek arra, hogy támogatáshoz juthassanak. Már az is óriási segítség, hogy piachoz juthatnak. Nem pénzre van szükségük, hanem lehetőségre. Ez mindennél fontosabb.
- Esetleg egyéb mankót is nyújtotok ezeknek a kisembereknek? Például segítetek nekik abban, hogy eligazodjanak a pályázatok tengerében?
Sajnos mi nem non-profit szervezet vagyunk, ráadásul elég kevesen is dolgozunk. Úgyhogy nehéz azt mondani, hogy még további támogatást nyújtsunk a fesztiválok szervezésén túl. Természetesen volna rá igény, de a mi kapacitásunk erre nem elég.
- Nem merült még fel bennetek, hogy a fiatalok felé közelítve felbukkanjatok egy nagyobb fesztiválon is?
Nem nagyon. Az első SZIN-en még ott voltunk egy kisebb vásárral, de az utóbbi időben már Szombathelyen van egy rendezvényünk, amely lefoglalja a teljes kapacitásunkat - épp a Szegedi Ifjúsági Napok alatt. A Szigeten pedig megvannak azok a szervezők, akik ezt a fajta megjelenést biztosítják. Megmondom őszintén, amúgy sem szoktuk erőltetni, hogy bejussunk egy-egy rendezvényre. Ha hívnak megyünk, ha nem, nem. Így is van elég dolgunk.
- A heveny nosztalgia nem fog el időnként a kézművesség iránt?
Néha, de sajnos a könyököm olyan szinten elfáradt, hogy nem igazán tudnék piacképesen dolgozni. Nem tudnék már annyi mindent előállítani, amivel érdemes lenne foglalkozni.
- Tizenkét éve döcög a szekér. A több mint egy évtized során volt olyan helyzet, amikor úgy tűnt, hogy ez a szekér felborul?
Eleve úgy kezdtük, hogy felfelé álltak a kerekei. Nehezen tudtuk húzni, tolni, vonni. Nehezen ment a talpra állítás. 3-4 éve sikerült először normálisan meglódítani a szekeret. Sokévnyi kudarc után mondhatjuk ezt el. Ha azonban a szegedi egyenleget nézzük, akkor az még jó néhány milliós mínuszt mutat.
Ezt így nem mondanám. Tavaly decemberben kötöttünk egy 5 éves megállapodást az önkormányzattal arról, hogy csökkenő tendenciában, de minden évben kapunk támogatást. Így bizonyos szempontból kapunk, ám a másik oldalról elvesznek.
- Mi a helyzet a rendelkezésre álló uniós forrásokkal, amelyeket kulturális célokra lehet fordítani? Nem nyitottak számotokra a pályázatok?
Nem igazán. Igaz, kiírnak mindenféle pályázatokat, a mi kategóriánkban azonban nem találni semmit. Ha non-profit szervezet lennénk, akkor rálelhetnénk valamire, de már régebben kialakult, hogy piaci alapokon tevékenykedünk. Még úgy sem tudunk támogatáshoz jutni, hogy bizonyos non-profit feladatokat is felvállalunk.
- Te magad végig tudsz még úgy sétálni a Hídi Vásáron, mint egy kíváncsi gyermek?
Már nem. Egyikőnk sem tud elmenni egy ilyen rendezvényre úgy, hogy ne dolgozna legalább fejben. Mindent figyelünk, mindenre kíváncsiak vagyunk. Ez a mi munkahelyi ártalmunk.
- Még az idein sem vagyunk túl, ám hadd kérdezzem meg: jövőre lesz Hídi Vásár?
Remélem, hogy megmarad. Már csak az önkormányzattal kötött megállapodás miatt is.
- Az anyagi támogatáson túl az önkormányzat volt az ötlet megrendelője is, nem igaz?
Évekkel ezelőtt kértek fel minket, hogy találjunk ki valamit Szeged Napja alkalmából. Valami történjen már. Legyen ütős. Így született meg az ötlet: zárjuk le a hidat.
- Rögtön tetszett az ötlet a városvezetésnek?
Néhány nap után válaszoltak. Azt mondták, próbáljuk meg, bár nagyon kételkedtek abban, hogy ennek bármiféle pozitív hatása lehet a város életére. De lett.
